Bmal1gén az alvás szabályozásához

Az alvás-szabályozás kritikus lépései a vázizomban zajlanak, írja az eLife tanulmánya. A felfedezés révén olyan inszomnia-terápiát lehet kifejleszteni, ami nem az agyba juttatott drogok révén működik.

Christopher Ehlen és munkatársai, Ketema Paul, a University of California integratív biológus és fiziológus professzora vezetésével feltárták, hogy egy alvásmintázatot szabályozó mestergén (egyéb géneket be- és kikapcsoló gén), a Bmal1 vázizombeli mennyiségének növelésével a kísérleti állatok sokkal ellenállóbbá válnak az alvásmegvonás káros hatásaival szemben. Tanulmányuk szerint ez az első bizonyíték arra, hogy a vázizom biológiai órája kommunikálni tud az aggyal.

A krónikus alváshiány számos betegség (pl. szívelégtelenség, agyvérzés, diabétesz, fertőzések) kockázatát fokozza, míg az alváshiánnyal kapcsolatos rezisztencia valószínűleg csökkenti ezen betegségek kockázatát – nyilatkozta Paul, aki szerint eredményük azt bizonyítja, hogy a vázizomsejtekben megnövelt mennyiségű Bmal1gén biztosítja ezt a rezisztenciát.

A vizsgálatok során a kutatók először molekuláris genetikai módszerrel kikapcsolták a kísérleti egerek agyában és vázizmaiban a Bmal1gént, ennek következtében romlott az állatok azon képessége, hogy kipihenjék az alvásdepriváció hatásait. Ezt követően helyreállították a gént az agyban, azonban ez nem eredményezett változást, a regeneráció továbbra is rosszabb hatásfokú maradt. A gén vázizombeli helyreállítása viszont visszaállította az állatok regenerációs képességét.

A gén vázizombeli mennyiségének az eredeti hatszorosára növelésének hatására az állatok kevésbé voltak álmosak, kevesebbet aludtak és EEG-jük nagyobb aktivitást tükrözött, azaz jobban tolerálták az alvásmegvonás hatásait. A kutatók szerint mindez azt jelenti, hogy a vázizom direkt módon kommunikál az aggyal. (Forrás: medicalonline.hu, Dr. Kazai Anita)

Alvásprobléma esetén keresse fel szakorvosainkat: Dr. Vida Zsuzsanna, Dr. Szabó Gyöngyi, Dr. Iller Barbara