Dr. Vida Zsuzsanna – neurológus, alvásgyógyász

Az alvászavarok és alvásbetegségek a felnőtt lakosság egyharmadát érintik, hiszen akár elvalvási nehézségekkel küzdünk, akár az éjszakai ébredések okoznak panaszt, a végeredmény ugyanaz: napközbeni fáradtság, a teljesítőképesség csökkenése, koncentrációs problémák. A jó alvás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségünket megőrizhessük. A kialvatlanság számos kedvezőtlen folyamatot indíthat el a szervezetben, melyek hatására megnő a szív-és érrendszeri és mentális betegségek (például a depresszió), a diabétesz és a magas vérnyomás kockázata is.

Tovább…

Fáradékonyabbak a fiatalok

Minden ötödik fiatal rendszeresen felkel éjjel, hogy ellenőrizze üzeneteit a közösségi médián, s ezért jóval fáradékonyabbak, mint nyugodtan alvó társaik, ami nyomot hagy a közérzetükön – állapította meg egy új kutatás.
A Journal of Youth Studies folyóiratban a hét elején megjelent tanulmány egyik szerzője Sally Power professzor, a Walesi Társadalmi és Gazdasági, Adat- és Módszertani Kutatóintézet (WISERD) társigazgatója.
A kutatáshoz több mint 900 12-15 év közötti iskolást toboroztak, akik kérdőívet töltöttek ki arról, milyen gyakran kelnek fel éjjel, hogy ellenőrizzék üzeneteiket a közösségi médián, mikor fekszenek le és mikor kelnek. Arra is válaszolniuk kellett, hogy mennyire érzik magukat jól életük különböző területein, így az iskolában és a barátok között, mennyire elégedettek a megjelenésükkel.
A válaszadók közül minden ötödik mondta, hogy szinte minden éjjel felkel, hogy csatlakozzon a közösségi médiához. Erre jellemzően több lány volt hajlamos, mint fiú. Az éjjelente közösségi médiát használók, illetve azok körében, akik reggelente rendszertelenül keltek fel, háromszor gyakoribb volt az az állítás, hogy állandóan fáradtak az iskolában, mint azoknál, akik végigaludták az éjszakát, illetve minden nap ugyanabban az időben keltek fel. Ráadásul azok, akik folyamatos fáradtságra panaszkodtak az iskolában, átlagosan sokkal boldogtalanabbnak mondták magukat, mint a többiek.
A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok több mint egyharmada legalább hetente egyszer felkel éjjel, hogy ellenőrizze üzeneteit. “Úgy tűnik, hogy a közösségi média megszállja a hálószoba menedékét” – mutatott rá Sally Power.
A tanulmány ugyanakkor azt is jelezte, további kutatásokra van szükség annak kiszűrésére, hogy az iskolai fáradtságért mennyiben felelős a közösségi média, és mennyiben okozzák azt más tényezők. Továbbá az is feltárásra vár, hogy a mai fiatalságra nézve milyen következményekkel jár a kialvatlanság.

(Forrás: MTI)

Több alvásra van szüksége a nőknek!

Egy kutatás szerint a nőknek több alvásra lenne szükségük, mint a férfiaknak. A Duke University kutatása során 210 középkorú férfit és nőt vizsgáltak és arra jutottak, hogy a nők számára sokkal egészségkárosítóbb hatása van a rossz alvásnak.

A rossz alvás nem csak fáradtságot okoz, de növeli a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulásának veszélyét is, ráadásul a kutatások szerint a nőknél sokkal nagyobb arányban. Az eredmények alapján a tesztalanyok 40 százaléka rossz alvónak volt mondható. Számukra legalább 30 perc volt szükséges az elalváshoz vagy éjszakánként többször is felébredtek.

A kutatás során megállapították, hogy az alvászavarok a nők esetében szorosan összefüggtek a szorongás, depresszió és düh érzésével. Meglepő módon a férfiaknál ilyen szoros összefüggést nem találtak a pillanatnyi mentális állapot és az alvászavarok között. De mi okozhatja a nőknél a megnövekedett rizikófaktort?

Jim Horne alváskutató szerint az, hogy mennyi alvásra van szüksége egy embernek, összefüggésben van azzal, hogy mennyire dolgoztatja meg a saját agyát napközben. Horne is úgy gondolja, hogy a nők, mivel több dolgot is végeznek egyszerre (multitasking), egyértelműen jobban megdolgoztatják az agyukat, mint a férfiak. Ráadásul a nőket érzelmileg is sok dolog jobban megterheli, mint a férfiakat.

A kutatás szerint átlagosan 20 perccel több alvásra van szüksége egy nőnek, mint egy férfinak.

De mit tehetnek az urak, hogy párjuk nyugodtan aludjon?

Ne horkoljanak. Amennyiben mégis – keressenek fel egy szomnológust!

Ha a hálóban van a TV, akkor ne nézze tovább, amikor a párja már aludni próbál. A legjobb, ha a telefonját és a laptopját is leteszi, ha párja már alszik.

Ha van gyermek, segítsen be esténként, vagy az indulásnál reggelenként.

Egy kellemes masszázs mindig segít elaludni, szerezzen örömet párjának!

Alvás előtt ölelje át és próbáljanak meg egymás karjaiban elaludni.

Forrás: matracman.blog