Mostantól önálló szakma Magyarországon az alvásterapeuta

Magyarországon a felnőtt lakosság több mint harminc százaléka küzd alvásproblémákkal – írja az MTI. Az alvászavarok és alvásbetegségek megelőzése az egészség megőrzésének egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb titka. Ehhez kíván hozzájárulni az első hazai alvásterapeuta képzés, melyre a Magyar Alvás Szövetség, a Budapesti Alvásközpont és a Döntéshozók Akadémiája szervezésében került sor. A képzéssel a magyarországi alváskultúra erősítését, az alvásegészség fenntartását szolgálják. Tovább…

Súlyos alvásbetegséget jelezhet az alvás közbeni légzéskimaradás

Az alvási apnoe jellegzetes tünete a horkolás, a horkolók pedig nyitott szájjal alszanak. Emiatt reggelre a száj nagyon kiszáradhat, enyhe torokfájás is jelentkezhet, ami folyadék fogyasztásával el is múlik. A másik intő jel, ha éjszaka sűrűn látogatjuk a mellékhelyiséget. A légzéskimaradás nyomást gyakorol a szívre, ez pedig kihat a vesékben a vizelet kiválasztását szabályozó hormon termelődésére, így a gyakori éjszakai vizelési inger is a betegség egy tünete lehet, habár ez inkább csak súlyosabb apnoe esetében jellemző. Tovább…

BioActiv magnézium Magyarországon

A magnéziumhiány következményei: alvásgondok, idegesség, fáradtság, depresszió

A világhírű Pharma Nord legújabb tanulmányában a magnézium hiányának és az alvásnak a következményeiről számol be, hangsúlyozva, hogy számos más, az egészségünket befolyásoló hatása is van ennek a fontos ásványi anyagnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a nyugat-európai felnőtt lakosság 20 százaléka nem kapja meg a napi szükséges minimális mennyiséget sem.

Az izmok és a magnézium kapcsolata közismert, miképpen egyre nyilvánvalóbb: az éjszakai véletlenszerű izomrángások is arra utalnak, hogy a szervezetünkben kevés a magnézium. A leginkább kellemetlen izomjelenségek a szemhéj izmainak feszülésétől bizonyos ideghez kapcsolódó izmokra, leginkább azonban a lábizmokra terjednek ki. Mindezeken túl hozzájárulnak a letargikus hangulathoz, az ingerlékenységhez, megnyilvánulnak a migrénben és más, gyakori ideges állapotokban is. Elhúzódó és súlyos hiánya krónikus fáradtságot, alvatlanságot, szorongást és depressziót okozhat. Annak hátterében, hogy a magnézium hiánya számos különböző tünettel társulhat, ahhoz kapcsolódik, hogy ez az ásványi anyag több mint 300 enzimatikus folyamathoz kapcsolódik a szervezetben.

A magnéziumhiány fő oka az egészségtelen táplálkozás. A sok finomított szénhidráton alapuló élelmiszer, mint például a finomított liszt és a cukortermékek alig tartalmaznak magnéziumot. Azok, akik sok kávét és alkoholt isznak, több magnéziumra van szükségük. A kutatások arról is szólnak, hogy az érzelmi vagy munkahelyi stressz esetén is több magnéziumot használunk, így ilyen körülmények között is hiány alakulhat ki. Érdemes tudni, hogy egyes gyógyszerek és a fogamzásgátló tabletták is gátolhatják a magnézium felszívódását a szervezetben. Ha nem jut a szervezet elegendő magnéziumhoz az étrenden keresztül, a magnézium kiegészítés jó megoldás lehet. A BioActive Magnesium tiszta magnéziumkomplex szerves és nem szerves forrásokat tartalmaz, amelyek segítik, hogy a szervezetben optimálisan szívódjon fel a magnézium.

Hollandiában megközelítően egymillió embert szenved magnéziumhiány okozta kellemetlen éjszakai élményektől. A nőknél, különösen a terhes nőknél gyakrabban fordul elő, és a 65 év felettiek 30-50%-ánál hetente legalább egyszer jelentkezik. Az étkezéssel biztosítható kiváló magnézium-források tökmag, mandula, fekete csokoládé vagy a spenót. A napi szükséges minimális magnéziumadag az új kutatásokat végző Holland Egészségügyi Tanács (ADH) ajánlása szerint: a nőknél 250-350 milligramm, a férfiaknál 300-350 milligramm. (Forrás: pharmanord.com)

Kérjen laborvizsgálatot, nézesse meg magnéziumszintjét. Laborvizsgálatra jelentkezzen be itt:

Benyovszky Orvosi Központ