Alvás Világnapja Magyarországon

Sajtóközlemény, azonnal közölhető  2017. március 17.

A World Association of Sleep Medicine és a  World Sleep Society nemzetközi védnökségével Magyarországon is megrendezésre került a  World Sleep Day. A 2017. március 17-ei alvás világnapja magyarországi eseményén részt vettek az alváshoz kapcsolódó legjelentősebb orvos szervezetek, valamint szakmai intézmények, társadalmi szervezetek, vállalatok és szakemberek, akiknek az együttműködése a nemzetközi alvásprojekt magyarországi erősítését szolgálja. Az idei alvás napi események középpontjában az elalvásos közlekedési balesetek megelőzésének fontossága és a késői elalvás-korai ébredés, felkelés problematikái is szerepeltek.

Az Alvás Világnapja nemzetközi esemény, amelyhez kormányok, szervezetek, intézmények csatlakoztak azzal a szándékkal, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, élettani jelentőségére. Az idén 10 éves nemzetközi eseményhez Magyarország az elsők között csatlakozott. A 2017. évi Alvás Világnapja magyarországi konferenciájára március 17-én, pénteken  került sor Budapesten, a WSD Hungary és a Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ szervezésében a Hotel Andrássy Budapest-ben.

Ezen a napon 72 országban orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetek fognak össze, hogy bemutassák: az álmosság és az alvatlanság egyre inkább népbetegség; megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk. Az idei esemény jelentőségét erősíti, hogy a WHO az alvást önálló diszciplinává tervezi minősíteni. A magyarországi alvásgyógyítás kevés számú, de nemzetközileg is elismert szakemberei tapasztalataikkal erősítik a globális kampányban részt vevők üzenetét: az emberiség egyre rosszabbul alszik, ennek megváltoztatása nemzetközi feladat.

Információ:

World Sleep Day 2017. Hungary Office, World Association of Sleep Medicine Hungary Partner

Kontakt: G. Németh György, World Sleep Society nemzetközi koordinátor, igazgató, Budapesti Alvásközpont

E-mail: gngy@gngy.eu ; t.: 00 36 30/9 30 41 24

ALVÁSKONFERENCIA  –  A WORLD SLEEP DAY 2017. HUNGARY

A konferenciát a Magyar Alvástársaság elnöke, dr. Szakács Zoltán nyitotta meg. Dr.  Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettese előadásában az alvás-alvatlanság közlekedésbiztonsági tényezőire hívta fel a figyelmet. A legújabb országos alvásfelmérés tapasztalatait Vada Gergely, a FusionVital magyarországi igazgatója ismertette. A késői elalvás, reggeli kényszerébresztés napi tapasztalatairól Komjátiné Bartos Nóra, Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviselője szólt. Korai iskolakezdés: fölösleges gyerekkínzás, vagy racionális nevelés? címmel tudományos tapasztalatait adta közre dr. Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgató-helyettese. Az éjszakai ébrenlét és a korai felkelés összefüggéseit, a témához kapcsolódó genetikai és kulturális hatásokat dr. Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke ismertette. A melatoninnak az alvás élettani folyamatában meghatározó jelentőségéről szólt dr. Sándor Edit, a Pharma Nord Hungary orvos igazgatója. Az alvás és reumatológia összefüggéseit dr. Füri Judit reumatológus ismertette, az alváskultúra szerepéről Balázs Mónika, Studio Moderna/Dormeo lépviselője beszélt. Nagy érdeklődés kísérte egy mai magyar esettanulmány ismertetését a neurológia és a pszichiátria hatékony együttműködéséről dr. Vida Zsuzsa neurológus, szomnológus és dr. Szabó Gyöngyi pszichiáter, a Budapesti Alvásközpont munkatársainak az előadásában. Az első országos alvástréning tapasztalatait Bartucz Éva, a Vezetőképző Akadémia igazgatója és dr. Szalay Katalin, a Budapesti Alvásközpont vezető alvástrénere adta közre.

A konferencia előadásai ezen a linken megtekinthetőek: Beszámoló a 2017. évi  WSD alváskonferenciáról

A budapesti alváskonferencián nyújtották át a  2017. évi Sleepfriendly Hotel díjakat. A 2013-ban alapított SLEEPFRIENDLY/ALVÁSBARÁT HOTEL minősítés azokat a szálláshelyet kínáló szolgáltatókat különbözteti meg, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak és megfelelő minőségi feltételeket hoznak létre a pihentető alvás érdekében. Az idei elismeréseket Mamaison Hotels & Residences Izabella Budapest és a Kolping Hotel Spa & Family Resorts kapták Magyarországon. A külföldi szállodáknak szóló díjban a horvátországi Hotel Bellevue, Mali Losinj részesült. A díjakat átadták: Dr. Kiss Róbert Richard, G. Németh György a Sleepfriendly Hotels minősítés hazai vezetői, és Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára.

A díjazottakról készült fotók itt tekinthetők meg

TÁMOGATÓK

Szakmai partnerek

Magyar Alvástársaság

Magyar Kardiológusok Társaság

Magyar Hypertónia Társaság

Magyar Pszichológiai Társaság

Magyar Pszichiátriai Társaság

Poliklinikai  és Járóbeteg Szakellátási Szövetség

Magyarország Átfogó Egészségügyi Szűrőprogramja

Budapesti Alvásközpont/Benyovszky orvosi Központ

Nagycsaládosok Országos Egyesülete

Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete

Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége

Szakmai támogatók

Kiemelt támogatók: Studio Moderna/Dormeo, Pharma Nord

Ezüst támogatók: TIENS Hungary Billerbeck Hungary

Bronz támogatók: FusionVital, Elektro-OxigénBenyovszky Orvosi Központ/Budapesti Alvásközpont

Médiapartnerek

LAM (Lages Artis Medicine) LifeTimeMedia és LitMed ANNO (Ideggyógyászati Szemle, Hypertonia&Nephrologia, Nővér, Hivatásunk)

IME Innterdiszciplináris Magyar Egészségügy

Galenus Kiadó (Patika Magazin, Pszichológia & Practicum, Studium & Practicum, Gyógyszertári Practicum Novum)

Tudomány Kiadó (Diabetes, Hypertonia)

Promenade Kiadó

Mindennapi Pszichológia

WEBBeteg.hu, DRportal.hu, fajdalomportal.hu, PharmaPlaza, KamaszPanasz, TervezettBaba.hu, EgészségFigyelő,

orvosikozpont.hu, orvosihirek.hu, sleepworldprogram.com