Dr. Menyhárt Orsolya – belgyógyász, kardiológus

Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy az álmatlanság, illetve a nem kielégítő alvás határozottan magasabb éjszakai vérnyomás-értékeket okoz. A kezeletlen alvási apnoe-ban szenvedő betegnél gyakran jelentkezik szövődményként magas vérnyomás, szívelégtelenség, stroke, vagy ischaemiás – vérellátási hiányossága okozta – szívbetegség.

Szintén kutatások igazolják, hogy a normál vérnyomású, alvási apnoe-ban szenvedő betegeknél négy éven belül jelentősen nő a magasvérnyomás kialakulásának kockázata, ami a szívbetegségek és a stroke fő rizikófaktora.

A légzéskimaradások során fokozódik a szimpatikus idegrendszer aktivitása, ennek következtében a vérerek beszűkülnek. Ezzel egyidőben azonban megemelkedik a pulzusszám és a szív intenzív munkával vért pumpál a beszűkült erekbe, a vérnyomás megemelkedik. Éjszakánként akár több százszor ismétlődve ez a mechanizmus elősegíti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulását.

Azok, akik nem alszanak eleget (megfelelő minőségben), jóval nagyobb eséllyel néznek szembe a cukorbetegséggel, az elhízással, a depresszióval, bizonyos daganatos betegségekkel, valamint romlik az életminőségük és a teljesítményük. Ugyanakkor nemcsak a stressz és alvásmegvonás hat a vérnyomásra, szív- és érrendszeri szövődményekre, hanem a vérnyomás optimalizálása önmagában is pihentetőbb alvást, javuló stressz toleranciát, általánosságban nyugodtabb habitust eredményez.

Célszerű a vérnyomás orvosi ellenőrzése legalább két évente már 18 éves kortól. Gyakoribb vizsgálat akkor javasolt, ha korábban már mértek emelkedett vérnyomást, vagy valamilyen szív- és érrendszeri betegségben szenved.

A magas vérnyomás valódi probléma, komoly következményekkel járhat: az agyi erekben tartósan uralkodó magas vérnyomás következménye lehet agyvérzés, agyérgörcs, vérrögképződés az agyi erekben. Ezek bármelyike előidézheti a legsúlyosabb agyi történés, a stroke, a köznyelvi nevén a szélütés bekövetkeztét.

Képzettségi adatok:

1995-2001 Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar

2007 belgyógyász szakorvosi diploma

2012 kardiológus szakorvosi diploma

2014 egészségbiztosítási szakorvosi diploma

Szakmai tapasztalatok:

2015- Medcity Egészségközpont

2013- Mammut Egészségközpont

2011- Medicover Zrt.

2010- Jávorszky Ödön Váci Kórház, Kardiológia

2009- Cardif Biztosító Zrt. és Cardif Életbiztosító Zrt., orvos szakértő

2009-2010 Jávorszky Ödön Váci Kórház, Sürgősségi Betegellátó Osztály

2009-2010 Országos Gerincgyógyászati Központ, belgyógyász konziliárus

2009-2010 UBM Medica Magyarország Kft., Egészségkalauz.hu, szerkesztő

2007-2009 Budai Egészségközpont, belgyógyász szakorvos

2006-2007 Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Főiskolai Kar, oktató

2004-2007 Szent Rókus Kórház és Intézmény

2002 Szinapszis, egészségügyi piackutatás

2002 Springer, Betegségenciklopédia, kiadói szerkesztő

2001-2003 Jávorszky Ödön Váci Kórház, Kardiológia, belgyógyász rezidens orvos

2000-2002 Országos Mentőszolgálat, mentőtiszt

1994-1995 Semmelwies Egyetem, Urológiai Klinika, segédnővér

Társasági tagok:

2001 Magyar Belgyógyász Társaság

2001 Magyar Hypertonia Társaság

2009 Magyar Kardiológusok Társasága

2009 Európai Kardiológiai Társaság

2011 Európai Cardiovascularis Prevenciós és Rehabilitációs Társaság

Tudományos munka:

2006 Magyar Belgyógyász Társaság Kongresszusa-poszter

2002 Orvostanhallgatók és Fiatal Konferenciája, Kardió-előadás

2001 Magyar Hypertonia Társaság-előadás

2001 Orvostudományi Értesítő-tudományos közlemény

2001 Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferencia, Belgrád-előadás

2001 Erdélyi Múzeum Egyesület XI. Orvosi Vándorgyűlése, Zilah-Szilágysomlyó-előadás

2001 Semmelweis Egyetem TDK Konferencia-előadás

2000 Orvostudományi Értesítő-tudományos közlemény

2000 XI Európai Orvostanhallgatók és Fiatal Orvosok Tudományos Konferenciája, Berlin-előadás

2000 Rektori Pályázat Metabolikus X-szindróma témakörévben – I. díj

2000 Rektori Pályázat hypertonia témakörében – I. díj

2000 Erdélyi Múzeum Egyesület X. Orvosi Vándorgyűlésre, Székelyudvarhely-előadás

2000 Marosvásárhelyi TDK Konferencia-előadás

2000 Debreceni Egyetem TDK Konferencia-előadás

2000 Semmelweis Egyetem TDK Konferencia-előadás

Szakrendelés: Kardiológia, Belgyógyászat

Rendelési ideje: hétfő, szerda: 16:00 – 19:00