A mobiltelefonozás káros következményei a gyerekeknél

Jelentősen megnőtt a gyermekek okostelefon használata. A nemzetközi tanulmányokat a hazai tapasztalatok is megerősítik: jóval inkább okunk van aggodalomra, mint a korábban, ugyanis a Covid-időszak alatti életmód változásnak az egyik káros következményéről van szó. Bár a legtöbb szülő megpróbálja korlátozni gyermeke képernyő előtti idejét, a korábbi időkorlátok szinte “felrobbantak”, amelynek számos pozitívuma mellett az egészségügyi kockázataira hívja fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség. A Chonnam National University egyik kutatása szerint a legtöbb 10-16 év közötti gyerek, aki jelentős időt (4-6 órát) tölt mobilozással, ennek káros következményei lehetnek, többek között, a szemfáradtság, a szemszárazság, a fejfájás és az általános kimerültség. A közelmúltban végzett tanulmány szerint ezeknek az eszközöknek a jelenléte a hálószobában megzavarhatja a gyerekek alvásának a minőségét és mennyiségét, és a szülők nem veszik észre, hogy a nem megfelelő alvás számos egészségügyi problémát okozhat, és külüönöse na  viselkedési zavarának a hátterében ez állhat.

Az angol  kutatás szerint azoknak a gyerekeknek, akiknek a hálószobájukban volt a mobilja, és használták is azokat, a legjelentősebb mértékben csökkent az alvásidejük. Ám azoknak a gyerekeknek, akik nem fértek hozzá a mobiljukhoz, jóval kevesebben voltak, akik nem tudtak jól aludni. Mindezek mellett a megtekintett tartalmak is hatással vannak a gyermekek tudati, pszichés állapotára, amely gátolhatja az elalvást és a minőségi alvást. „Számos gyerek a lefekvés előtt is használja az okostelefonját, pedig az eszköz kék fénye kifejezetten késlelti és csökkenti az alvásidőt – hangsúlyozza G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke -, a gyermekek minőségi alvásának a hiánya nemcsak a napi teljesítményüket befolyásolja, hanem hosszabb távon a fizikai fejlődésüket, a figyelmüket, az energiaszintjüket is, és személyiségproblémákat is okozhat.”Bár ezek a problémák átmenetiek is lehetnek, a Magyar Alvás Szövetség javasolja, hogy az eszközök használatát minden nap korlátozni érdemes, és időnként 30 percnyi szünetet kell a használatuk közben tartani. Fontos arra is megtanítani őket, hogy a telefonjukat távolabb tartsák a szemüktől, és annak a fényerejét a minimumra állítsák.

Alvászavarok, alvásgondok kezelése:  Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ – pszichológiai tanácsadás is.