Ébredés után

Kezdődjön jobban a nap!

Young woman lying in bed awakening from a sleep stretching and smiling

Mit tegyünk, hogy valóban vidáman ébredjünk, tudjunk örülni a napoknak, és hogy reggelente ne morogva induljunk a munkahelyünkre.

A kutatási eredmények azt igazolják, hogy azoknak az embereknek, akiknek örömteli a reggel, sokkal jobb lesz a nap további része. Ha ez azon múlik, hogy reggelizünk vagy, hogy citromos vizet iszunk és elvégezzük a napi 5 perces testgyakorlatainkat, akkor érdemes ennyit megtenni magunkért.

Apróságok, amitől energikusan kezdhetjük a napot:

Ugyan abban az időben keljünk fel minden reggel!

A napi rutin nemcsak a gyerekeknek fontos. Ha ugyanakkor kelünk fel mindennap, akkor megbízhatónak érezzük magunkat, és úgy ébredünk, hogy felkeléskor már egy feladatot megoldottunk. Egy ilyen rutin nélkül pedig tudat alatt úgy érezhetjük, hogy az életünk egy káosz, és nem tudjuk irányítani a tetteinket.

Hátnyújtás – nyújtózkodás

Az izmaink elgémberednek alvás közben, úgyhogy érdemes úgy felkelni, hogy rögtön pár domborítást-homorítást csinálunk. Főleg, ha napközben ülőmunkát végzünk, szüksége van a hátnak arra, hogy jól megnyújtsuk alvás után.

Minden reggel igyunk egy nagy pohár citromos vizet

Felpörgeti az anyagcserét, és még a bőr is simább lesz tőle. Miután megittuk, várjunk 15 percet a reggelivel.

A kávé előtt reggelit kell fogyasztani

A legjobb sorrend az egészséges és örömteli reggelért: 1.  citromos víz; 2. Laktató reggeli; 3. Kávé

Napi testedzés: 10 perc

Reggelente annyi és olyan intenzitású testmozgásra van szükség, hogy megemelkedjen a pulzusszám. A kutatók azt találták, hogy azoknak, akik reggel tíz percig valamilyen testmozgást végeztek, sokkal pozitívabbá vált a hozzáállásuk a naphoz, és energiával telitettek lettek.

Hideg vízzel zuhanyozzunk!

Tudományos tény, hogy a hűvös vízben zuhanyzástól megnő a stressztűrésünk, ami nem hátrány a mai világban. A hideg vizes zuhanytól egész napra éberré válunk.

Meditáljunk

A meditálás remek hatással van az agyra, de ehhez nem kell lótuszülésben órákig mormolni a mantrákat. Elég, ha pár percig csak a légzésre figyelünk, amitől elcsendesedik az elménk.

Végül, mielőtt kilépünk az ajtón, szagoljunk egy kis mentát!

A menta felpörgeti a szervezetünket. Szinte bármilyen formában juttathatjuk a szervezetünkbe, hatást érünk el: lehet menta teát inni vagy mentás illóolajat szagolni, a lényeg, hogy a menta illata segíti a koncentrációt és javítja a memóriát.

(Forrás: nlc)

A napközbeni fáradtság okai

Fáradt - nő irodábanAki tudatosan él, az a reggeleit is tudatosan intézi, hiszen a nap meghatározó része a kezdet. Azonban sajnos nem gondolunk arra, hogy az alábbi három rossz szokás mennyire okolható a napközbeni fáradtságért okolni.

Az ébresztőóra lenyomása

Ha azt gondoljuk, hogy plusz 10 perc szundit megérdemelünk, gondoljuk újra – ezzel ugyanis ártunk magunknak, mert ébredés után újra és újra álomba zuhanunk, és így végül kábábban és fáradtabban kelünk fel, akármennyit is aludtunk előtte. Az alvásciklus érzékeny dolog, amit nem szabad összezavarni! Ráadásul a megszakított alvás (hiszen a reggeli huzavona az ébresztővel is annak számít) növeli a leptin hormon termelését, ami azért felelős, hogy tudassa az aggyal, hogy éhes-e a szervezet. Az eredmény: többet fogunk enni, és nehezebben érezzük a jóllakottság érzését. Megoldás: későbbre kell állítani az ébresztőórát, és a jelzést követően fel kell kelni!

E-mailek vagy a Facebook ellenőrzése

Kutatások sora igazolja, hogy ha az emberek többsége a reggelt a Facebook és az e-mailek ellenőrzésével indítja. Azonban ennek következménye, hogy kevésbé leszünk felkészültek a nap többi részében, valamint hajlamosabbak leszünk szorongani és stresszelni.

Megoldás: Ébredés után 10-15 perccel még ki kell zárni egy kicsit a külvilágot: meditálni, vagy kávézni érdemes.

Reggeli helyett kávé

Ha csak koffeint viszünk a szervezetbe reggel, az növelheti a stresszhormon, a kortizol szintjét – aminek felgyülemlése idegességhez, szorongáshoz, sőt még has környéki zsírfelhalmozódáshoz is vezethet! Ezért érdemes találni valami olyan reggelit, amit szívesen fogyasztunk, még ha nem is vagyunk egy farkaséhesen ébredő típusú emberek.

(Forrás: Care2)