Alváskonferencia – 2021
A World Sleep Society, a World Association of Sleep Medicine társult nemzetközi szervezetével 2021-ben is meghirdette az Alvás Világnapját. Több mint tíz éve, minden esztendőben a téli-a tavaszi forduló előtti héten tartják, Magyarországon – a világszövetség hazai partnerének felkérésére, a Magyar Alvás Szövetség szervezésében kerül sor. A pandémia világszerte jelentősen megváltoztatta az emberek életmódját, többek között az alvásunkat is: rosszabbul alszunk.
Magyarország nemzetközi alvás konferenciával csatlakozik a 65 országot magában foglaló alvás világszervezet programjához. A budapesti tanácskozás fókuszában a pandémia következményei, kiemelten foglalkoznak a gyermekek és a fiatalok alvás helyzetével, szó lesz a közeljövőben sorra kerülő óraátállításról és az alvásminőség kívánatos javításáról. A konferencián a rangos hazai szakemberek mellett amerikai, kanadai, svéd, belga és francia tapasztalatokat is megosztanak (magyar nyelven) az érdeklődőkkel. A tízperces előadásokat követően első alkalommal nyújtják át a Sleepfriendly Product /Alvásbarát Termék minősítő elismerést.
A konferencia időpontja: 2021. március 18. csütörtök 10-14 óráig.
Zoom-rendszeren már lehet regisztrálni: https://zoom.us/webinar/
A Facebook-on élőben követhető, majd az Alvásszövetség honlapján megtekinthető.
Információk: Magyar Alvás Szövetség e-mail: gngy@gngy.eu
A WSD Hungary 2021 és a nemzetközi alvás konferencia szakmai támogató partnerei: PHARMA NORD, ZEPTER, GEMILPHARMA/NOTTEVIT, MATRACKUCKÓ, JYSK, ELEKTRO/OXIGÉN