A budapesti Alvásközpontban, amely a Benyovszky Orvosi Központ egyik kiemelt részlegét képzi, 2009 óta foglalkoznak az alváskutatás módszereinek feltérképezésével. A tudomány fejlődésének alapját képező kutatások elsősorban a betegségek és annak gyógyítása oldaláról közelítenek az emberi szervezethez. Az Alvásközpontban az alvászavarok pszichés okainak a feltárásra is törekszenek a szakorvosok. 

Egyre nagyobb hangsúly szól az élet minőségének javításáról. Így tudunk meg napról napra többet magunkról. Óriási globális iparágak kutatják az emberi szervezet működésének titkait, mindezek mellett azonban számos kisebb nagyobb műhely, kutatócsoport és egyén ténykedik ennek érdekében szerte a világon. Ezek közé tartozik a budapesti alvásközpontban, a Benyovszky Orvosi Központ keretében működő kutatócsoport.

Tagjai alváspszichológusok és pszichiáterek, orr- fül-gégészek, alvásterapeuták, akik évek óta elkötelezettjei a korszerű alvásgyógyításnak.

A budapesti központ kezdeményezte és végzi a 2009-ben indult első országos hazai alvásminőség felmérést. Különös koncentrációt igénylő területen, felelős munkakörben dolgozók, többek között a Paksi Atomerőmű, a MOL vagy az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak alvásminőség szűrése során valamennyi résztvevőelemzést kapott alvásának állapotáról, és szükség szerint a terápiás lehetőségekről.

A közel ezerfős kutatás eredményeként, egyre szélesebb körű tapasztalatok alapján fogalmazódnak meg orvos szakmai és munkaegészségügyi ajánlások. A Benyovszky Orvosi Központ a gazdája – 2009-től, minden esztendőben – a magyarországi World Sleep Day-nak.

A Nemzetközi Alvásszövetség partnereként magas színvonalú, és széles nyilvánosságot biztosító előadásokat szerveznek és tartanak. Résztvevői a négy országot érintő Sleepfriendly/Alvásbarát programnak, amelynek keretében a szálláshelyeket kínáló intézmények optimális alvási körülményeire tesznek javaslatokat, illetve népszerűsítik a minőségi alvást segítő eszközöket, termékeket. Alvásdiagnosztikai és Alvásterápiás Laboratóriumukban folyamatosan dolgozzák fel és hozzák nyilvánosságra az alvással kapcsolatos eredményeiket, javaslataikat.

Legújabb kutatási irányultságuk az optimális ébredés körülményeit vizsgálja. A kutatócsoport célja, hogy munkájukkal hozzájáruljanak az egészséges életmód, életvitel alapját képező jó alvás feltételeinek megismeréséhez, és tapasztalataikat minél szélesebb nyilvánossággal ismertessék meg.