Alvásriadó

A Magyar Alvás Szövetség azonnali cselekvésre szólítja fel a szülőket, a pedagógusokat az elektronikus eszközöket, a  közösségi médiát használó gyerekek és serdülők egészségének védelme érdekében. A folyamatos és függő internet és mobiltelefon használat, a nem megfelelő tartalmak káros hatásai olyan következményekkel járnak, amelyek mentális egészségük rovására megy; a zaklatások és bántalmazások pszichés rombolásokat okozhatnak; a mindennapi életvitelük megváltozásának visszafordíthatatlan következményei lehetnek. A személyes és társas kapcsolatok eltorzulása, a fizikai mozgásidő korlátozása mellett az alvás ideje és minősége is csökken, amelyek alvás zavarokhoz, alvás betegségekhez vezetnek.

A szövetség szakemberei érzékelik az új jelenséget, amelyet alátámasztanak a Szinapszis Egészségkutató Intézettel végzett kutatásai adatok. –  A serdülők  nappal, és este – lefekvés előtt – sok időt töltenek a képernyő előtt, melyek  az alvás minőségére és az időtartamára is negatív hatással vannak – hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. – Később fekszenek le, nehezen alszanak el, romlik az alvás minősége, így lerövidül az alvási idő. Az eszközök által kibocsátott erős fénysugárzás a cirkadián ritmus késleltetésével megzavarhatja az alvás ritmust, fokozza az éberséget, ezzel nehezítve a nyugodt elalvást. Nagyon fontos a szülők és a pedagógusok, valamint a felnőttek konszenzusa ebben a kérdésben, és az életkornak megfelelő megengedésben a következetesség. Alvás zavarok és alvás betegségek vizsgálata a Benyovszky Orvosi Központban.

Alvászavarok, alvásgondok kezelése:  Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ – pszichológiai tanácsadás is.