Mi a visszatérő rémálmok titka?

Üldöznek, bántani akarnak, eltemetnek, elégetnek, elvisznek. Minden megjelenhet, ami ijesztő. Rettegünk, izzadunk, majd végül felriadunk. Szinte mindenkinek volt már rémálma, sőt sok ember  esetében egy-egy kellemetlen álom rendre visszatér.  Miért nem tudunk szabadulni ezektől a rettenetes képektől? A kutatók régóta keresik a választ.

Matthew Walker, a kalifornia Berkeley Egyetem kutatója munkatársaival 36 ember alvását vizsgálta. Arra voltak kíváncsiak, miként befolyásolja az alvás, elsősorban a gyors szemmozgás szakaszának (REM-fázis) elérése a más emberek arcán megjelenő érzések leolvasását. A résztvevők napközben 60 vagy 90 percet szunyókáltak, illetve nem aludtak, majd fényképről emberi arckifejezések értelmét kísérelték megfejteni.

Azok a tesztalanyok, akik elérték alvás közben a REM-fázist – amikor általában álmodunk -, jobban tudták azonosítani a pozitív arckifejezéseket azokhoz képest, akik nem érték el ezt a szakaszt vagy egyáltalán nem aludtak. A másik két csoportba tartozó emberek viszont a negatív arckifejezésekre mutattak nagyobb érzékenységet.

Walker úgy véli, a jelenségnek evolúciós gyökere van: “ha fáradtan vágsz át az őserdőn, előnyösebb lehet, ha a negatív dolgokra vagy érzékeny”. Az elmélet szerint kevés mentális tartalékenergiával érzelmileg erőteljesebben reagálunk azonnali fenyegetettséget jelentő dolgokra. Az agykutató szerint fordítva is igaz: kipihent állapotban érzékenyebbek vagyunk a pozitív érzelmekre, ami a hosszú távú túlélést segíti, például az élelemszerzést, jutalom elnyerését vagy partner keresését.

A REM-alvás segíti a megnyugvást

Mindennapi létünket nagyban befolyásolja, mennyire vagyunk képesek megérteni a szociális kölcsönhatásokat, a másik érzelmi állapotát, arckifejezéseit . A REM-alvás saját, érzelmekkel telt tapasztalataink feldolgozásában is segít. A REM-alvásnak, különösen az álomnak az az egyik funkciója, hogy a napi eseményeken végigszaladjon, minden hozzá kötődő negatív érzelmet feldolgozzon, majd eltakarítson.

Az éjjeli nyugtató REM-alvás során emlékként marad meg egy érzelem dús esemény, amely azonban önmagában többé már nem érzelmekkel teli. Ez a védőrendszer sérülhet, ha alvás közben nem érjük el a REM-fázist, vagy azt megzavarja valami. Ha nem tudjuk így elengedni érzelmeinket, az állandósult szorongás állapotába kerülhetünk.

A visszatérő rémálmok esetében az agyunk hibázik 

Egyes tanulmányok a krónikus alvászavar és az öngyilkosság között is kapcsolatot találtak, sőt a rémálmok jelentkezése önmagában is kockázati tényezőnek bizonyult. Ez magyarázatot adhat a poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenvedő emberek visszatérő rémálmaira: agyuk nem távolította el a tapasztalt emlékről az érzelmi kérget, minden éjjel újra megpróbálkozik vele, de sikertelenül.

Az “érzelmi kéreg” biológiailag a szimpatikus idegrendszer aktivitását jelenti alvás közben: gyorsabb szívverést és stresszhormonok termelődését. A jelenség pontosabb megértése közelebb vihetne számos fájdalmas mentális zavar hatékony kezeléséhez.

A rémálom és a lidércnyomás két külön szörnyűség

Az alvás során van egy un. gyorsszemmozgás fázis (REM vagyis rapid eye movement), ez az álmok terepe, és van a Non-REM fázis, amikor álmodunk ugyan, csak ezekre az álmokra nem emlékszünk. A REM fázis a csecsemők alvásidejének 80, felnőttekének 20-25 százalékát teszi ki, ez utóbbi 90-120 percet jelent éjszakánként, és 4-5 különálló részre tagolódik. Ilyenkor pihen a szervezet motorikus része, az izmok elernyednek, a mozgásért felelős idegsejtek ingerület átvitelét blokkolja a szervezet, testi aktivitás alig érzékelhető, és  a szemgolyók mozgása felgyorsul.

A lidércnyomás mindig Non-REM szakaszban jön,  aki átéli sikítozhat, kiabálhat, láthatóan erős félelmet él át – amire később általában nem is emlékszik, csak elmondás alapján tudja, hogy mit csinált álmában.
Ezzel szemben a lidérces álom, vagyis a rémálom mindig REM szakaszban jelenik meg, az álmodó pontosan emlékszik rá, a hatása alá kerül, olyannyira, hogy később ez  a felfokozott érzelmi állapot megnehezíti a visszaalvását.
A rémálmok, különösen az ismétlődőek hátterében traumák, stressz és szorongás, depresszió áll. Az un. poszttraumás stressz betegség egyik gyakori velejárója, akár évtizedeken át is, a visszatérő rémálmok.
Patricia Garfield, a “Társaság az álmok tanulmányozásáért” elnöke szerint vannak univerzális rémálmok is, amelyek korokon és kultúrákon átívelve gyötrik az embereket. Egy konferencián kétszáz álomkutatónak olvasott fel álmokat, és azt kérte, állapítsák meg, milyen korban álmodták ezeket. A kutatók többsége nem tudta történelmi korhoz kötni a négyezer éves Gilgames eposzban leírt földrengés-álmot, ami egyfelől tanúskodik arról, milyen keveset olvasnak az álomkutatók, másfelől, hogy, akár álmodhatta volna valaki ezt a Los Angelesi földrengéskor is. Garfield univerzális álomnak tekinti az olyan álmokat, amelyek üldözésről-támadásról, szeretteink haláláról, fontos értékeink pusztulásáról, zuhanásról, stb. szólnak.

Mit tehetünk a rémálmainkkal?


Az un. tudatos álmodás technikájának felhasználásával elérhetjük, hogy a rémálmot nem valóságként, hanem már álmodás alatt álomként éljük meg, sőt be is tudjunk avatkozni az események menetébe, megalkotva egy új befejezést, hogy a rémálom ne tudjon többé a régi módon lejátszódni.
Az abc.NEWS.com egy cikkben foglalja össze a rémálmodás kezelésének egy új technikáját. A módszert kipróbálták kétszáz nemi erőszakon átesett nő kezelésében is, és a rémálmok 90%-ban eltűntek. Vannak azonban, akik gondolni sem akarnak visszatérő rémálmukra, nekik ajánlott az a technika, amelynek segítségével megtanulnak a rémálom első képeinél felébredni.

(MTI,  tenyek-tevhitek.hu/remalom.htm)